Napelem
Napelem

Sokan úgy hiszik, hogy ők nem tehetnek hozzá semmit érdemben a bolygó élhetőbbé tételéhez. Hogy mindezt országos szinten kell elrendezni, hogy ott kell törvényeket és határozatokat hozni a környezetszennyező technológiák leváltásáról, a káros anyagok. kibocsájtásának visszafogásáról. Pedig egy takarékos napelem házunk tetején már képes igen sokat hozzátenni ehhez az erőfeszítéshez. Ha mindenki úgy gondolkodna, hogy ha majd a többiek így vagy úgy cselekszenek, akkor majd én is, de addig biztosan nem, nos, akkor semmi nem történne, ebben biztosan lehetünk. Éppen ezért ha képesek vagyunk beruházni takarékos napelem beszerzésébe, akkor tegyünk meg, s ne késlekedjünk!

Ha csak egy részét is leszünk képesek megspórolni az áramfogyasztásunknak ezzel, már akkor is tettünk valamit a környezetünkért. Hosszú távon a takarékos napelem pedig jóval többet is hozhat nekünk majd a konyhára. Ez a hosszú távú gondolkodásmód hiányzik rengeteg emberből, s ezért olyan nehéz a zöld gondolatot elterjeszteni itt ma Magyarországon. Ám ha mi megtehetjük, hogy napelemet telepítünk, s nem úgy vélekedünk erről, hogy mindez felesleges butaság lenne, úgy máris lehetőséget adunk egy jobb kor eljövetelére.