A csalás fogalma

Ez a bűncselekmény az egyik legelterjedtebbnek nevezhető, mégis, nem mindenki tudja azt, hogy mit is jelent. A csalás fogalma leginkább egy példán keresztül érthető meg. Nagyon gyakran az elkövető nem vallja be a kölcsönkérés során, hogy a csőd szélén áll, mivel akkor, természetesen, nem adnának neki hitelt.

Inkább azt hazudja, hogy egy fantasztikus üzlet hullott az ölébe, amiből magas nyeresége lesz, ehhez nincs is másra szüksége, csak még egy kis tőkére, szóval arra, amit éppen kér. Általában a sértett el is hiszi mindezt, és annak reményében ad pénzt az elkövetőnek, hogy majd magas kamattal kapja azt vissza.

Ilyenkor egy kölcsönszerződést kötnek, amiben minden fontos dolog fel van tüntetve, a visszafizetési határidő is. A csalás akkor következik be, ha a meghatározott időre a kölcsönkért összeget nem fizetik vissza. Az ilyen esetekben az elkövető valótlan tényeket valóságosként tüntet fel, egyszóval nem csinál mást, mint hazudik. A csalás esetében a tévedésbeejtés lehet akár könnyen átlátható is.