Pénztárgép
Pénztárgép

Aki nem hibernálva töltötte az elmúlt pár évet, az szemtanúja lehetett annak, amint a hagyományos pénztárgépek eltűntek a boltokból. Persze nem a nagyobb szupermarketekre kell gondolni, ahol eleve olyan masinák voltak már régen is, amik vonalkód alapján dolgoznak. A kiskereskedőkről van szó. Ők lettek arra kötelezve, hogy újfajta pénztárgép kerüljön a pultjaikra, hogy azzal kereskedjenek, azzal adjanak blokkot a vásárlóknak. Erre azért volt szükség, mert a kereskedők a hagyományos szisztémában sokszor nem mindig ütöttek be minden egyes tételt, ami így adóelkerüléshez vezetett. Az online pénztárgép használata mellett erre most is megvan az elméleti lehetőség, ám mivel a masinában már ott van az Adóügyi Ellenőrző Egység,

azaz az AEE, amivel távolról is meg lehet figyelni a kassza működését, így már kevesebben próbálkoznak meg azzal, hogy online pénztárgép mellett trükközzenek. Ha ugyanis két ellenőr közül egy látja, hogy nem történt eladás, mert a rendszer szerint nem jelzett a kassza, hogy beütöttek volna valamit is, míg a másik ellenőr látja, hogy ennek ellenére a fagyizóból fagyival lépnek ki az emberek, akkor az garantált lebukást hoz magával. Online pénztárgéppel tehát, ha lehet, ne akarjunk ügyeskedni!